Edwinstowe Sherwood erdő közepén található. Egyesek szerint egy faluról van szó, míg mások kis városkaként emlegetik. Nevét Edwin királyról kapta.
A város fő forrását, és munkahelyét a szénbányászat adta sokáig, de mivel visszaesett a szénipar, így a turizmus van jelenleg előtérben, mivel az erdőhöz, és helyhez számos legenda tartozik, ebből kiemelkedik Robin Hood legendája. A turizmus miatt számos vendéglátó egységet találhatunk a városban.
A várostól nem messze találjuk meg a Sherwood Royal College-t. A városból számtalan ember dolgozik az iskolában, viszont a városka lakosai nincsenek oda a növendékekért, mert nem egy baj, zűr forrása tülök származik. Ugyan így az város hasonló korú fiataljai sem szeretik az iskola tanulóit, mert lenézik őket, és van, hogy emberszámba sem tartják létezésüket.
A városból kevés diák tanul a helyi iskolában, ha még is, akkor csak is ösztöndíjasok, és szégyellik városi barátaik előtt magukat, ha iskolatársaik valami zűrt kavarnak, hiszen van, hogy ők is benne vannak a csínyben, vagy egy barátjuk, miközben a városban gyerekkori barátaik és rokonaik is vannak.
A város lakossága között találhatunk egy rejtélyes társaságot, akiknek a létezéséről senki sem tud. Ez a kör egy régi hit szerint ér, és gyűléseiket az iskola alagsorában tartja, mert hitük szerint azon a helyen koncentrálódik az energia, így szent helyként gondolnak rá. Ténykedésüket mindig elfedik, hiszen az iskolai dolgozok között is találhatunk ezen szektából tagokat. Nem régiben felfedeztek valamit, egy erőt, amit a szolgálatukba állítottak, és irányítják azt. Ezen dolog felhasználásával könnyedén jutnak hozzá áldozatokhoz, amiket istenüknek mutatnak be. Az erőnek, bármiféle ténykedésüknek is nincs valós mágia alapja, tehát ha hisznek is a természet felettiben ők még sem azt használják, így ezen erő sem tartozik a különleges képességek köré. Egyszóval emberi minden, de hitük miatt ezt másképpen látják.