Házirend
A házi rend betartása "kötelező", de mivel játékról van szó ne vegyétek szó szerint a kötelező részt, hágjátok át a szabályokat, hiszen ebből alakulnak ki érdekes dolgok, főleg, ha egy tanár rajta kap benneteket Szabad véleményt mondani, javaslatot tenni, vagy kérdést intézni az iskola tanáraihoz és dolgozóihoz, amelyre érdemi választ kell, hogy adjanak.
Jogod van, hogy az iskolai szabályok változásairól, a jutalmazó és a fegyelmi eljárások eredményeiről értesülj. Tájékoztatást kaphatsz a személyedet és a tanulmányaidat érintő összes kérdésről, továbbá jogodban áll, hogy hozzájuss jogaid gyakorlásához szükséges információkhoz.
Tanulmányi és egyéb problémáid megoldásához segítséget kérhetsz a tanáraidtól.
Részt vehetsz az iskolai rendezvényeken. Ezekben szervező, közreműködő tevékenységet láthatsz el, és magad is kezdeményezhetsz hasonlókat.
Kötelességed a Házirend, és az emberi együttélés szabályainak betartása.
Kötelességed a tisztelettudó magatartás.
Kötelességed óvni a kollégium létesítményeit, minden berendezését, felszerelését, és a meghibásodást, hiányt, rendellenességet azonnal jelezni.
Óvnod kell saját és társaid testi épségét, egészségét. Haladéktalanul jelentened kell, ha bárki épségére nézve veszélyeztető állapotot, tevékenységet, balesetet észlelsz illetve azt – amennyiben állapotod engedi – hogy ha megsérültél, megbetegedtél.
A mobil telefonodat elnémítva, minden más szórakoztató-elektronikai, és elektronikus kommunikációs eszközödet a tanórák alatt kikapcsolt állapotban kell tartanod, mert különben elkobozzák a tanárok. Csak szabad időben használhatod ezen készülékeket, kivétel a tanórák.
A tanév ideje alatt a kimenőd 18.45-től 21.00 óráig tart. A szabadidő meghosszabbítását a tanár engedélyezheti.
A kollégiumban 22 órakor villanyoltás van.
Hétvégén, tanítási szünetekben a kollégiumba vendégek jöhetnek látogatóba.
A szobákban tilos állatot tartani!
Szabadidőben az előtérben fogadhatsz vendéget 21.
A lányok és a fiúk egymás szobájában, folyosóján csak tanári engedéllyel tartózkodhatnak.
A tanári szobába csak úgy mehetsz be, ha a tanár bent tartózkodik, vagy tőle erre engedélyt kaptál.
Tilos az ablakból, erkélyről kikiabálni, ki- és bemászni, locsolni, tárgyakat kidobni!
Tilos az iskola épületében és kollégiumában dohányozni, alkoholt fogyasztani, ill. kábító hatású szert birtokolni, fogyasztani, továbbá ezek hatása alatt a kollégiumban megjelenni!